Egy erdőben ültem. Mellettem egy kis alak ült. Együtt olvastuk a nála lévő könyvet. Én egy tünde voltam. A Megyében éltem a hobbitok között. Szerettem a Megyét,habár én voltam ott az egyetlen másféle,a többiek szeretek,hobbitként néztek rám. Rövid szőke hajam volt,amit hátul egészen fölnyírtak,elöl pedig a nyakam közepéig ért. Mióta az eszemet tudom,egy Zsákos Bilbó nevű hobbit nevel. Vele és Frodóval élek egy házban. Nem tudja senki mikor születtem,úgyhogy a születésnapomat akkor ünnepeltük mikor Bilbóét és Frodóét,ugyanis Bilbó a születésnapján talált rám és azóta úgy tekint rám mint egy születésnapi ajándékra. Frodó ült mellettem. Olyan mintha a testvérem lenne. Ő tanít most olvasni. Amikor befejezte az utolsó oldalt,egy kocsit hallottunk közeledni. Gandalf ült rajta,a mágus. Odafutottunk hozzá.

- Elkéstél – szólt oda neki Frodó.

- Egy mágus sosem késik,Zsákos Frodó – szólt Gandalf. – És korán se jön,soha. Pontosan akkor érkezik,amikor akar.

Erre mind a hárman elkezdtünk nevetni. Frodó odaugrott hozzá és átölelte. Én csak mellé sétáltam és köszöntem.

- Azt hittétek elhalasztom a születésnapotokat? – Vetette oda a kérdést nekem.

Felültünk a kocsijára és elindultunk Zsáklak felé.

- Hogy van a vén csirkefogó? Úgy hallom különösen fényűző ünnepélyre készül.

- Hisz ismered őt – mondtam neki.

- Felbolydult az egész falu – fejezte be Frodó.

- Ebben biztos kedvét leli.

- Meghívta a fél megyét – mondta neki Frodó.

- A másik fele meg magától is eljön.

Nagy nevetéssel fogadták a megjegyzésemet.

- Mostanában,Bilbó furcsán viselkedik – jegyezte meg Frodó. Furcsábban a szokottnál is. Gyakran bezárkózik a dolgozószobába. Órákon át régi térképek fölé görnyed,amikor azt hiszi,hogy nem látjuk.

- Készül valamire – fejeztem be Frodó mondandóját.

- Na jól van – mondta Frodó. - Titkolózz csak.

- Hogy?! – Kérdezett vissza Gandalf.

- Tudjuk,hogy közöd van hozzá – mondtam neki.

- Szó sincs róla – védekezett.

- Míg te nem jöttél,mi Zsákosok remekül megvoltunk – mondta neki Frodó.

- Nocsak – csodálkozott Gandalf.

- Nem történt semmi váratlan – jegyezte meg Frodó.

- Nem voltak kalandok – fejeztem be.

- Ha arra az esetre utaltok a sárkánnyal… Nos,alig volt közöm hozzá. Csupán gyengéden kilőttem a bácsikátokat az ajtón.

- Bármit is tettél,hivatalosan rád aggatták a Rendbontó nevet – mondta neki Frodó.

- Komolyan? – Kérdezte Gandalf.

Most mentünk el az öreg Csülökök háza előtt. A gyerekek sorban a kocsi után iramodtak és tűzijátékot követeltek. Gandalf adott is nekik. Nem túl nagyot,de a gyerekek élvezték.

- Gandalf – mondta Frodó. - Örülünk,hogy visszatértél.

- Én is gyerekek – mondta.

Leugrottunk a kocsiról és beültünk egy nagy fa alá. Ott,Frodó kérte,hogy most én olvassak a könyvből. Estig a fa alatt üldögéltünk és azt hallgattuk,hogy milyen botrányosan olvasok. Majd,elindultunk az ünnepségre. Bilbó száztizenegy éves lett. Én meg még csak harmincegy. A sátrak között táncolt mindenki. Itták a sört meg a többi italt. Az ételek sem mentek kárba. Meg aztán a torta is akkora volt,mint egy íróasztal. Én csak ültem és rajzolgattam. Jelenleg egy csomó,táncoló tündét.

- Gyerünk Samu – hallottam Frodó hangját. – Kérd fel Pipitért egy táncra.

- Inkább iszom még egy sört – válaszolt Samu.

- Azt nem hagyom – mondta Frodó és elvezette Samut. – Eredj már.

Mellettem ült és nevetett. Samu igazán ügyesen táncolt.

- Te nem mész? – Kérdezte Frodó. – A múltkor láttalak téged táncolni az erdőben.

- Mikor? – Kérdeztem vissza.

- Hát a múlt héten,minden nap.

- Nem. Nem megyek táncolni. Amit én táncoltam,tünde tánc volt. Az pedig nem hiszem,hogy ide jó lenne.

- Pedig tényleg nagyon jó voltál.

Ekkor elkezdődött a tűzijáték. Gandalf kitett magáért. Nagyon szép lett. Egyszer csak,Trufa és Pippin hangját hallottam az egyik sátorból. Bementem és azt láttam,hogy egy petárdát lökdösnek egymás között. Félrehúztam őket. Még éppen időben,ugyanis ekkor szállt fel a petárda.

- Na most bajban lesztek – mondtam nekik.

- Ez jó volt – jegyezte meg Trufa.

- Csenjünk el még egyet – tanácsolta Pippin.

Ekkor Gandalf fülön csípte őket. Belőlem meg kitört a nevetés.

- Borbak Trufa és Tuk Peregrinn – mondta Gandalf. - Tudhattam volna.

- Adjak egy büntetési ötletet? – Kérdeztem.

- Mondj!

- Álljanak be mosogatni.

- Rendben.

Gandalf beállította őket mosogatni. Ekkor kezdődött el Bilbó szónoklata.

- Köszönöm atyám fiai. Kedves Zsákosok és Boffinok,Tukok és Borbakok,Turkák és Hurkák,Gödrösök,Kürtösök,Kotorékok és Csülkök. Ma van Victoria harmincegyedik születésnapja és a száztizenegyedik születésnapom. És mégis,mily kevés ez a száztizenegy év,ha ily nagyszerű hobbitok között élhet az ember. Ja,és egy tünde mellett – mondta,mikor meglátott Gandalf mellett. – Az itt lévők felét se ismerem fele olyan jól mint szeretném,s a fele részüket se szeretem feleannyira mint kellene. Engem elszólít a kötelesség – mondta és elkezdett a zsebében kotorászni. – Már így is sokáig halogattam – kivette a kezét a zsebéből és a háta mögé tette. – Sajnálattal jelentem be,hogy most már vége. Elmegyek. Ezennel elbúcsúzom tőletek. Ég veletek.

Amint ezt kimondta,eltűnt. Gandalf elment és mindenki Bilbót kezdte el keresni. Minden zugot átkutattunk. Aztán Frodóval visszamentünk Zsáklakba,hogy megnézzük ott van-e. Csak Gandalfot találtuk.

- Elment igaz? – Kérdezte Frodó.

- Olyan régóta mondta már – válaszoltam.

- De nem hittem,hogy megteszi – mondta Frodó. – Gandalf.

Frodó megmutatta a gyűrűt Gandalfnak.

- Bilbó gyűrűje – mondta Gandalf. - Ő elment a tündékhez. Rátok hagyta Zsáklakot – odanyújtott egy borítékot és belerakta a gyűrűt. – És minden egyéb holmiját. A gyűrű most már a tietek. Tedd el,ne legyen szem előtt.

- Hova mész? – Kérdezte Frodó.

- Utánanézek néhány dolognak.

- Miknek?

- Kérdéseknek. Melyek feleletre várnak.

- Hisz csak most érkeztél. Nem értem.

- Sajnos én sem. Tartsátok titokban. Rejtsétek el. Victoria,kérlek menj el és hozz pár nyulat. Üres a kamra.

Kimentem,de leültem a fűbe és hallgatóztam:

- Miért küldted el? Hiszen tele van a kamra.

- Igen,de az erdőben egy tünde fogja várni. Megtanítja harcolni. Sötét idők jönnek.

Gandalf kijött a lakásból és elment. Én meg futottam az erdőbe. Az erdő előtt megálltam és körbenéztem,hallgatóztam,figyeltem. Egy alakot láttam amint felém közeledik.

- Haldir vagyok – mondta mikor odaért hozzám.

- Én meg Victoria. Százszorszép Victoria.

- Mit keresel itt kint ilyen későn?

- Tudom,hogy miért vagy itt. Gandalf kért meg rá. Ugye?

- Honnan…?

- Kihallgattam,amikor beszélgettek Frodóval erről. Rossz szokásom a hallgatózás.

- A tündék akaratlanul is meghallják az ilyesmit. Jó a hallásunk. Ha tudod miért vagyok itt,akkor mire vársz?

Tíz évig tanultam,majd hazamentem. Frodó nem volt otthon,de mikor hazajött nagyon örült nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.