- Szedd a lábad Samu! – Mondta Gandalf. - Ne maradj le!

Samu hozta a cuccokat. Elvettem tőle ugyan a sajátomat,de attól még sokat kellett cipekednie. Bementünk az erdőbe.

- Mind hárman legyetek óvatosak. Sokan kémkednek az ellenség szolgálatában. Madarak,vadállatok – Frodóhoz fordult. - Biztos helyen van? Soha ne húzd fel! Mert a Sötét Úr szolgáit odavonzza az ereje. Jusson eszedbe,hogy a gyűrű próbál visszajutni a gazdájához. Azt akarja,hogy megtalálják.

Gandalf ellovagolt,mi meg mentünk tovább. Már egy jó ideje sétáltunk mikor Samu megtorpant a kukoricás mellett.

- Hát ennyi – mondta.

- Miről beszélsz? – Kérdezte Frodó.

- Ha még egyet lépek,annál távolabb még nem voltam hazulról.

- Ugyan már Samu - biztattam.

- Emlékezz Bilbó szavaira – mondta neki Frodó egy kicsit később.

- Veszélyes dolog kilépni az ajtón - idéztem. - Csak rálépsz az útra,és ha nem tartod féken a lábadat,már el is sodródtál,ki tudja hová.

Megálltunk az erdőben és Samu sütögetni kezdett. Frodó pipázott,én meg a legutóbbi emlékrohamom képeit rajzolgattam,melyeken egy csuklyás ember egy gyermeket rak le egy ajtó elé. Egyszer csak énekszót hallottunk. A dallam ismerősnek tűnt. Megpróbáltam dúdolni a dallamot.

- Samu,Victoria – szólt oda nekünk. – Tündék.

Elindultunk megkeresni őket. Meg is találtuk amit kerestünk. Egy csomó tünde sétált Szürkerév felé

- A Fehér torony felé tartanak – mondta Frodó.

- Szürkerévhez – fejeztem be.

- Elhagyják középföldét – mondta Samu.

- Sosem térnek vissza – mondta Frodó.

- Nem értem miért – értetlenkedett Samu. – De elszomorít.

Ezek után nem bírtam aludni. Samu is folyton nyafogott a gyökerek miatt.

Frodó ma elég későn ért haza. Ajtócsapódást kétszer is hallottam. Egyszer egy idegent,de nem mertem kimenni. Amikor a másodiknak az lett a vége,hogy valaki megszólította Frodót,elkezdtem hallgatózni. Először ezt hallottam:

- Titokban tartottad? Elrejtetted?

Majd kutakodást hallottam a szobám melletti ládánál,utána meg azt,hogy valaki bedob valamit a kandallóba. Felismertem az első beszélőt Gandalf volt az. Gandalf,körülbelül harminc éve már,hogy elment. De ma este visszatért. Hallottam a szobából a beszélgetést:

- Victoria hogy van?

- Furcsán. Mint Bilbó mielőtt elment. Nem mosolygott már vagy húsz éve. A szobájába zárkózva ül. Ki tudja,mit csinál.

- Emlékezik – mondtam.

Erre a mondatra kijöttem a szobából és válaszoltam.

- Mi az,hogy emlékezik?! – Kérdezte Frodó.

- Igyekszem visszaemlékezni a gyerekkoromra,de egyelőre semmi.

- Szépen megnőtt a hajad – dicsérte meg Gandalf a hajamat,ami már a földet érintette.

Gandalf visszament a kandallóhoz és kivette belőle Bilbó gyűrűjét.

- Nyújtsd ide a kezed Frodó – mondta Gandalf. – Egész hideg – odaadta Frodónak a gyűrűt. – Nézd meg jól. Látsz rajta valamit?

- Semmit. Nincs rajta semmi. Várj csak! Jeleket látok. Tünde betűk lehetnek. Nem tudom elolvasni.

- De én igen – mondta Gandalf. – Mordori nyelven íródott. De én meg nem szólalok rajta.

- Mordor? – Kérdeztem.

- A közös nyelven ez annyit tesz: Egy gyűrű mind fölött,Egy gyűrű kegyetlen,Egy gyűrű a sötétbe zár,mert bilincs az Egyetlen. Ez az az egy gyűrű. Szauron a sötét úr kovácsolta. A Végzet Hegyének tüzében. Aztán Isildur vette el,egyenest Szauron kezéből.

- Bilbó talált rá – mondta Frodó.

- Gollamnál – fejeztem be.

- Igen – helyeselt Gandalf. – A gyűrű hatvan évig hevert nyugodtan,Bilbó birtokában. Akin így nem mutatkoztak az öregedés jelei. De ennek vége. Az ellenség mozgolódik Mordorban. A gyűrű felébredt. Meghallotta gazdája hívását.

- De ő elpusztult – mondta Frodó. – Szauront elpusztították.

- Nem Frodó. Szauron szelleme megmaradt. Életerejét a gyűrűtől nyeri és a gyűrű megmaradt. Szauron visszatért. Az orkjai elszaporodtak. Barad-dűr erődítményét újraépítették Mordorban. Szauronnak már csak ez a gyűrű kell,hogy újra homályba borítsa a földet. Ezért keresi,kutatja immár semmi másra nem gondolva. Mert a gyűrű mindenek felett arra vágyik,hogy visszatérjen gazdája kezébe. Mert ők egyek. A gyűrű és a Sötét Úr. Sosem találhatja meg.

- Jól van – mondta Frodó és fölkapta a gyűrűt. – Akkor elrejtjük. Biztos helyre és nem beszélünk róla.

- Tudok egy helyet - mondtam. - Add ide!

Ahogy a kezemhez ért a gyűrű,eltűnt a szoba. Egy ijesztő helyen voltam. Mordorban. Mindenütt orkok és trollok. Egyszer csak egy hangot hallottam,ami a nevemet kérdezte. Nem válaszoltam neki. A kezemet letettem magam mellé. Ekkor visszajött a szoba. A gyűrű a földön volt,Gandalf és Frodó pedig furcsán néztek rám.

- Furcsa – miközben beszéltem,a szemem egyfolytában a gyűrűn volt. – Mintha hívott volna. Nem szabad a közelembe hozni.

- Rendben. Senki se tudja,hogy itt van ugye? Ugye Gandalf?

- Sajnos van még valaki,aki tudta,hogy Bilbónál van a gyűrű. Mindent tűvé tettem Gollam után. De az ellenség előbb talált rá. Nem tudom meddig kínozták,de vég nélküli ordítása és értelmetlen motyogása közepette,két szót ismertek fel: Megye,Zsákos.

- Megye? – Kérdezte Frodó. – Zsákos? Hisz akkor idejönnek. Vedd el Gandalf! – Mondta Frodó és odanyújtotta a gyűrűt. – Vedd el.

- Nem Frodó.

- Muszáj elvenned.

- Nem ajánlhatod fel nekem.

- De én neked adom.

- Nem! Ne kísérts Frodó! Nem merem elvenni. Még őrizni se merem. Értsétek meg. Én azért használnám a gyűrűt,hogy jót tehessek vele. De általam oly nagyra nőne a hatalma,hogy még elképzelni is irtózatos.

- De hát,a megyében sem maradhat.

- Nem! Nem maradhat.

- Mit kell tennem?

- Tennünk! – Javítottam ki Frodót.

- El kell mennetek. Méghozzá hamar.

- Hová? – Kérdezte Frodó pakolás közben. – Hová menjünk?

- Hagyjátok el a megyét! Induljatok Brí felé!

- Brí – Ismételte Frodó. – Na és te?

- Ott fogok várni rátok. A Pajkos Póni fogadóban.

- A gyűrű biztonságban lesz? – Kérdeztem.

- Nem tudom. Nem tudom a válaszokat. Beszélnem kell a rendem fejével,aki bölcs és hatalmas is. Bízzatok bennem! Ő biztos segít. A Zsákos nevet is kénytelen leszel magad mögött hagyni. Nem lenne biztonságos a Megyén kívül. Csak nappal utazzatok. És kerüljétek az utat.

- Könnyedén átszeljük a vidéket – mondta Frodó.

- Kedves Frodó. A hobbitok elképesztő teremtmények. Egy hónap alatt mindent megtudhatsz róluk,de mégis akár száz év elmúltával is képesek még meglepetést okozni – motoszkálást hallottunk a kertből. - Hasaljatok le!

Gandalf odament az ablakhoz és fejbe vágott valakit. Majd behúzta Samut az ablakon.

- Csavardi Samu! Valld be,mióta hegyezed itt a füled?

- Nem hegyeztem én semmit uram. Csak a pázsitot nyírtam az ablak alatt,ugyebár.

- Kissé késő van már a fűnyíráshoz nem?

- Hangokat hallottam.

- Mit hallottál? Beszélj!

- Semmi különöset. Azaz,hogy sok mindent. Valami gyűrűről meg egy Sötét Úrról és a világ végéről. De kérem szépen uram ne bántson. Ne varázsoljon el valami csúfsággá.

- Ne? Na,nem bánom. Van egy jobb ötletem,hogyan vegyem hasznodat.

Egy erdőben ültem. Mellettem egy kis alak ült. Együtt olvastuk a nála lévő könyvet. Én egy tünde voltam. A Megyében éltem a hobbitok között. Szerettem a Megyét,habár én voltam ott az egyetlen másféle,a többiek szeretek,hobbitként néztek rám. Rövid szőke hajam volt,amit hátul egészen fölnyírtak,elöl pedig a nyakam közepéig ért. Mióta az eszemet tudom,egy Zsákos Bilbó nevű hobbit nevel. Vele és Frodóval élek egy házban. Nem tudja senki mikor születtem,úgyhogy a születésnapomat akkor ünnepeltük mikor Bilbóét és Frodóét,ugyanis Bilbó a születésnapján talált rám és azóta úgy tekint rám mint egy születésnapi ajándékra. Frodó ült mellettem. Olyan mintha a testvérem lenne. Ő tanít most olvasni. Amikor befejezte az utolsó oldalt,egy kocsit hallottunk közeledni. Gandalf ült rajta,a mágus. Odafutottunk hozzá.

- Elkéstél – szólt oda neki Frodó.

- Egy mágus sosem késik,Zsákos Frodó – szólt Gandalf. – És korán se jön,soha. Pontosan akkor érkezik,amikor akar.

Erre mind a hárman elkezdtünk nevetni. Frodó odaugrott hozzá és átölelte. Én csak mellé sétáltam és köszöntem.

- Azt hittétek elhalasztom a születésnapotokat? – Vetette oda a kérdést nekem.

Felültünk a kocsijára és elindultunk Zsáklak felé.

- Hogy van a vén csirkefogó? Úgy hallom különösen fényűző ünnepélyre készül.

- Hisz ismered őt – mondtam neki.

- Felbolydult az egész falu – fejezte be Frodó.

- Ebben biztos kedvét leli.

- Meghívta a fél megyét – mondta neki Frodó.

- A másik fele meg magától is eljön.

Nagy nevetéssel fogadták a megjegyzésemet.

- Mostanában,Bilbó furcsán viselkedik – jegyezte meg Frodó. Furcsábban a szokottnál is. Gyakran bezárkózik a dolgozószobába. Órákon át régi térképek fölé görnyed,amikor azt hiszi,hogy nem látjuk.

- Készül valamire – fejeztem be Frodó mondandóját.

- Na jól van – mondta Frodó. - Titkolózz csak.

- Hogy?! – Kérdezett vissza Gandalf.

- Tudjuk,hogy közöd van hozzá – mondtam neki.

- Szó sincs róla – védekezett.

- Míg te nem jöttél,mi Zsákosok remekül megvoltunk – mondta neki Frodó.

- Nocsak – csodálkozott Gandalf.

- Nem történt semmi váratlan – jegyezte meg Frodó.

- Nem voltak kalandok – fejeztem be.

- Ha arra az esetre utaltok a sárkánnyal… Nos,alig volt közöm hozzá. Csupán gyengéden kilőttem a bácsikátokat az ajtón.

- Bármit is tettél,hivatalosan rád aggatták a Rendbontó nevet – mondta neki Frodó.

- Komolyan? – Kérdezte Gandalf.

Most mentünk el az öreg Csülökök háza előtt. A gyerekek sorban a kocsi után iramodtak és tűzijátékot követeltek. Gandalf adott is nekik. Nem túl nagyot,de a gyerekek élvezték.

- Gandalf – mondta Frodó. - Örülünk,hogy visszatértél.

- Én is gyerekek – mondta.

Leugrottunk a kocsiról és beültünk egy nagy fa alá. Ott,Frodó kérte,hogy most én olvassak a könyvből. Estig a fa alatt üldögéltünk és azt hallgattuk,hogy milyen botrányosan olvasok. Majd,elindultunk az ünnepségre. Bilbó száztizenegy éves lett. Én meg még csak harmincegy. A sátrak között táncolt mindenki. Itták a sört meg a többi italt. Az ételek sem mentek kárba. Meg aztán a torta is akkora volt,mint egy íróasztal. Én csak ültem és rajzolgattam. Jelenleg egy csomó,táncoló tündét.

- Gyerünk Samu – hallottam Frodó hangját. – Kérd fel Pipitért egy táncra.

- Inkább iszom még egy sört – válaszolt Samu.

- Azt nem hagyom – mondta Frodó és elvezette Samut. – Eredj már.

Mellettem ült és nevetett. Samu igazán ügyesen táncolt.

- Te nem mész? – Kérdezte Frodó. – A múltkor láttalak téged táncolni az erdőben.

- Mikor? – Kérdeztem vissza.

- Hát a múlt héten,minden nap.

- Nem. Nem megyek táncolni. Amit én táncoltam,tünde tánc volt. Az pedig nem hiszem,hogy ide jó lenne.

- Pedig tényleg nagyon jó voltál.

Ekkor elkezdődött a tűzijáték. Gandalf kitett magáért. Nagyon szép lett. Egyszer csak,Trufa és Pippin hangját hallottam az egyik sátorból. Bementem és azt láttam,hogy egy petárdát lökdösnek egymás között. Félrehúztam őket. Még éppen időben,ugyanis ekkor szállt fel a petárda.

- Na most bajban lesztek – mondtam nekik.

- Ez jó volt – jegyezte meg Trufa.

- Csenjünk el még egyet – tanácsolta Pippin.

Ekkor Gandalf fülön csípte őket. Belőlem meg kitört a nevetés.

- Borbak Trufa és Tuk Peregrinn – mondta Gandalf. - Tudhattam volna.

- Adjak egy büntetési ötletet? – Kérdeztem.

- Mondj!

- Álljanak be mosogatni.

- Rendben.

Gandalf beállította őket mosogatni. Ekkor kezdődött el Bilbó szónoklata.

- Köszönöm atyám fiai. Kedves Zsákosok és Boffinok,Tukok és Borbakok,Turkák és Hurkák,Gödrösök,Kürtösök,Kotorékok és Csülkök. Ma van Victoria harmincegyedik születésnapja és a száztizenegyedik születésnapom. És mégis,mily kevés ez a száztizenegy év,ha ily nagyszerű hobbitok között élhet az ember. Ja,és egy tünde mellett – mondta,mikor meglátott Gandalf mellett. – Az itt lévők felét se ismerem fele olyan jól mint szeretném,s a fele részüket se szeretem feleannyira mint kellene. Engem elszólít a kötelesség – mondta és elkezdett a zsebében kotorászni. – Már így is sokáig halogattam – kivette a kezét a zsebéből és a háta mögé tette. – Sajnálattal jelentem be,hogy most már vége. Elmegyek. Ezennel elbúcsúzom tőletek. Ég veletek.

Amint ezt kimondta,eltűnt. Gandalf elment és mindenki Bilbót kezdte el keresni. Minden zugot átkutattunk. Aztán Frodóval visszamentünk Zsáklakba,hogy megnézzük ott van-e. Csak Gandalfot találtuk.

- Elment igaz? – Kérdezte Frodó.

- Olyan régóta mondta már – válaszoltam.

- De nem hittem,hogy megteszi – mondta Frodó. – Gandalf.

Frodó megmutatta a gyűrűt Gandalfnak.

- Bilbó gyűrűje – mondta Gandalf. - Ő elment a tündékhez. Rátok hagyta Zsáklakot – odanyújtott egy borítékot és belerakta a gyűrűt. – És minden egyéb holmiját. A gyűrű most már a tietek. Tedd el,ne legyen szem előtt.

- Hova mész? – Kérdezte Frodó.

- Utánanézek néhány dolognak.

- Miknek?

- Kérdéseknek. Melyek feleletre várnak.

- Hisz csak most érkeztél. Nem értem.

- Sajnos én sem. Tartsátok titokban. Rejtsétek el. Victoria,kérlek menj el és hozz pár nyulat. Üres a kamra.

Kimentem,de leültem a fűbe és hallgatóztam:

- Miért küldted el? Hiszen tele van a kamra.

- Igen,de az erdőben egy tünde fogja várni. Megtanítja harcolni. Sötét idők jönnek.

Gandalf kijött a lakásból és elment. Én meg futottam az erdőbe. Az erdő előtt megálltam és körbenéztem,hallgatóztam,figyeltem. Egy alakot láttam amint felém közeledik.

- Haldir vagyok – mondta mikor odaért hozzám.

- Én meg Victoria. Százszorszép Victoria.

- Mit keresel itt kint ilyen későn?

- Tudom,hogy miért vagy itt. Gandalf kért meg rá. Ugye?

- Honnan…?

- Kihallgattam,amikor beszélgettek Frodóval erről. Rossz szokásom a hallgatózás.

- A tündék akaratlanul is meghallják az ilyesmit. Jó a hallásunk. Ha tudod miért vagyok itt,akkor mire vársz?

Tíz évig tanultam,majd hazamentem. Frodó nem volt otthon,de mikor hazajött nagyon örült nekem.

Ide olyan dolgok kerülnek ki, amiket én csináltam egy bizonyos dologgal kapcsolatban. Ez lehet kép, írás, és ehhez hasonlók. Legtöbbet írásokat fogtok látni, mert abban vagyok a legjobb, és abból már eléggé sok van megteremtve.